Előszó

A bejegyzést Dj Samnek( Vida Sándor Úrnak ajánlanám)

Előszó

Pia az ég felé emelte a tekintetét és mosolygott. Széles ívre húzta a száját, majd hangosan elnevettem magát, miközben a tengelye körül pördült egyet. A hangja elveszett a hangzavarban, senki nem hallotta, mégis ő tudta, hogy az akinek szól, látta. Ismét a háborgó égre nézett, ahonnan csak úgy zúdult az eső a nyakába. A zene ritmusára járta az esőtáncot. Boldog volt. Tudta, hogy ha meg kéne fogalmaznia az érzést, amit akkor és ott érzett képtelen lett volna szavakba önteni. Pedig ebből élt, a szavakból amiket egymás mellé sorakoztatott. Néha kritikusan, szemtelenül és pofátlanul arcul csapva valakit, néha, lélekmelengetően simogatta mások lelkét vele.

Ria felé nézett, őt kutatta  a tömegben. Ránézett, a tekintetük találkozott, abban a nézésben benne volt minden. A barátság, a szeretet, a féltés, az amit évek óta megéltek egymással. Történhetett bármi, ők mindig számíthattak egymásra. Sokszor elemezték, hogy vajon csak a muszáj vitte e őket erre az útra, a családi kötelék, de rá kellett jönniük, hogy ez nem az. Annál sokkal több mint két testvér érzelme a másik iránt. Barátok voltak, testvérek, és talán még annál is több. Lelki társak! Akkor ott derült ez ki igazán. Mind a ketten a rájuk szakadó éjszaki zápor felé fordították az orcájukat, a poharaikat az égnek emelték és csak annyit mondtak: A nap süssön ránk! Nevettek, hangosan felszabadultan, élvezték a pillanatot!


Otthon voltak, ott ahonnan elindultak. Ott ahol sokan nem hitték az álmukat. Ők nem haragudtak rájuk, sem az irigyekre, sem a szánalmasokra. Ők, csak az igazi őszinte ismerősökre voltak kíváncsiak. Azokra, akikkel mindig tudtak váltani néhány értelmes szót, azokra akikkel kellemesen elbulizgatták a tinédzser éveiket.
Régi szerelmek, régi ismerősök vesztek el a semmibe, de ez így volt jól.

Persze hiányoztak a felhőtlen kamasz évek, a semmit tevő nyaralások. Az, amikor a nagyi ebédjére ébredtek egy átbulizott éjszaka után. Mára már mind a kettőjüknek volt saját élete. Ria, élte a nyugodt, és elégedett életét. Boldog volt. Valaki ezt öt éve megjósolja neki szemközt röhögi, de minimum tarkón vágja egy szívlapáttal. Ám ez a történet most nem róla szólt,ellenben szorosan kapcsolódott Piáéhoz.

Pia ismét magasra emelte a poharát és hatalmas elégedettséggel nézett a villámokat cikázó hajnali horizont felé. Megköszönte, megköszönte azt az öt évvel ezelőtti sugallatot ami mindnyájuk életét megváltoztatta. Emlékezett! Emlékezett a húsz évvel ezelőtti reggelre arra hogy mit éltek át. Mégsem volt szomorú. Tudta, hogy találkoznak!

Öt évvel ezelőtt mikor egy reggel elment a patikába, sosem gondolta volna , hogy megváltoztat mindent egy hirtelen jött döntése. Tavasz volt,  a virágok a reggeli napsütésben pompáztak, mikor útnak indult, az út mentén illatozó fák megrészegítették amikor egy gyorsan jött gondolattól vezérelve betért a lottózóba. Sosem hitt benne, mégis most azt mondta magának, legfeljebb tartozik neki az ördög pár száz forinttal. Meg sem nézte a műsort a hétvégén amiben a számokat húzták. El is felejtette, aztán egy véletlen pillanatban elkapott tévé műsor hívta fel a figyelmét. A bemondó nő elmondta hogy az eddigi egyik legnagyobb lottó nyeremény gazdára talált de még nem jelentkeztek érte. Szkeptikusan vette elő a feladó szelvényt, hogy ellenőrizze a számokat. A számítógépén kereste az előző heti sorsolás adatait. Emlékszik az érzésre, ahogy megtudta, most vált multimilliomossá. Az első gondolata az volt, hogy nem is ő lenne. Örökké hazardírozott. Na nem feltétlenül pénzel, bár volt hogy előfordult, inkább az  életével. Mindig azokat a végső határokat feszegette. Mindig nyert, a nyeremény is ezt bizonyította.

Az emlékezésből egy kedves ismerős hozta vissza, megölelték egymást, Ria is a váratlan ismerőst és együtt táncoltak tovább a nagy hangfalakból ütemesen áradó dobolásra.  A régi Dj. ismerős számain csak mosolygott.A szél csillapodott, az eső az égből alábbhagyva hullott már a földre. Lassan a csillagok és a hold világossága is megcsillogtatta az apró kis vízgömböket, amik megakadtak a növényzeten.

Nem sokáig tudtak maradni. Piának reggel indult a gépe vissza az államokba, Ria másnap este utazott tovább Prágába egy programozóknak tartott konferenciára. Az ő élete a gépeké volt. Megannyi szerelmi csalódás után, és persze az elosztott nyereménynek köszönhetően ő is megtalálta az útját.

Pia csak annyi pénzt tartott meg magának ami az álma megvalósításához kellett. Amerika! Ez volt minden álma. Vett magának Malibun egy kis tengerparti házikót, négy szobával hatalmas amerikai stílusú nappalival, és tengerre néző csodás terasszal. Mikor kiült a teraszra szinte maga előtt látta egyik kedvenc sorozatának részleteit, ahogy Charle Sheen margaritát iszik a teraszon. Sokszor felnevetett szinte várva, hogy Rose felmásszon a teraszkorláton.


Két teljes évig élvezte a semmit tevés édes mámorát. Írogatott ,tervezgetett, hogyan is álljon a nagy hálivúdi közönség elé a műveivel amik már eddig is a fiókban lapultak. Sokat csiszolódott, köszönhetően a sok olvasásnak, a rengeteg tanulásnak. Így, visszagondolva már nem is nagyon érezte hogy az a két év semmit tevés volt, inkább hívta volna Pia előkészületeknek. Az is volt! A vihar előtti csend. Mikor már nem elégítette ki a napjait a rejtőzködő munka, végre rászánta magát és felkeresett egy jól menő ügynökséget, hogy képviseljék az érdekeit. Ria azokban az időkben mindvégig támogatta lelkileg, ám mikor az ügynökségtől befutott az első hívás azonnal útra is kelt, hogy ne csak lélekben, testben is támogassa testvérét.

Az első regény viszonylag könnyű menet volt. Pia élvezte a promóció minden egyes pillanatát, végre új emberekkel találkozott, rövid szerelmi légyottokba bonyolódott. Ria, miután az első megmérettetés megvolt, megismerte a közönség testvére munkáit visszautazott Prágába, hogy a maga kis karrierjét egyengesse. Mindig vonzotta a számítógépek világa és végre valahára egy jó hírű cég programozójaként gondtalan szingli életet élt ő is.

A hírnév észrevétlenül settenkedett be Pia életébe. Az első könyvet követte a másik és a harmadik. Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy megőrülve nézi a legújabb filmeket, olvassa a legfelkapottabb bestsellereket és kritizál. A filmipar beszippantotta éles látása, szókimondása és arcátlan stílusának köszönhetően és öt év elteltével az egyik legkeresettebb kritikusként tartották számon.

Előbb látta a  kész filmeket sokszor mint maga a szereplők.Sokszor már az ő szavaival reklámozták a produkciókat. Persze sokszor volt aki nem vállalta be, hiszen pimaszul a stáb orra alá dörgölte a hiányosságokat is. Az első két könyvéből készült film alatt mindent megtanult amit a filmezésről tudnia kellett. Olyan szerződést kötött, amiben kikötötte, hogy minden egyes momentumnál és pillanatnál jelen akar lenni, mert hogy ez csak és kizárólag az ő gyermeke. Gyermekei.  Felbecsülhetetlenül nagy elánnal szívta magába a tudni valókat. Tanult, tanult. Mindenből.

Ahogy ott azon az esős éjszakán az emlékek a fejében peregtek értette meg igazából, hogy mit is jelent neki amit megélt. Azt hogy megcsinálta. Még utoljára körbepillantott, majd lassan mindent szemügyre véve, szabályosan lefényképezve elindult a kastély parkjának kertjében. Riával az oldalán, mosolyogva egymásra, a világra, az égre. Oda fentre, ahonnan figyelik őket azok akik már nem lehetnek velük.


A repülőn ülve újból felidézte az otthoni emlékeket. Tudta, hogy nagy munka vár rá ha hazaér, tudta, hogy talán élete legnagyobb feladata ami előtte van, de már alig várta hogy belevesse magát. Az elméjében és a dolgozó szobája falán lévő táblán is kibontakozóban volt valami egészen új ötlet, egy új feladat.   Nem mondaná, hogy nem félt tőle, de nagyon várta, hogy végre a másik oldalra álljon és onnan is lássa, milyen is játszani. Játszani az életet! A nagy betűs életet.

Ez a film minden idők egyik legnagyobb durranása, már a történet  nyomtatott példányban  is országszerte nagy port kavart, persze ő írta, de most nem arra kérték, hogy segítsen a film megalkotásában. Most nem azt várták tőle, hogy írja meg egyik regényének a forgatókönyvét, nem is azt, hogy ügyeljen, hogy  a rendező  kihozza  belőle mindazt amit elvárt.  Nem! Most arra kérték, játssza el a főszerepet. Azt a szerepet, amitől annyira félt. Már mikor megírta a mesét is tudta, hogy nem lesz egyszerű az emberekkel megértetni, hogy az éremnek mindig két oldala van. Egy olyan személyiséget kell eljátszania, aminek egy az egyben önmaga volt a megalkotója, minden egyes zsiger, érzés, tudás, az ő elméjéből pattant ki. Ő szülte, az ő gyermeke volt. Iszonyatosan vágyott a kihívásra, arra hogy vajon eljátszani könnyebb lesz e mint megírni.